Adva van egy igencsak eklektikus ruhatár, mostoha tárolási körülmények között. 45 m2-es másfél szobás panellakásban élünk, ennek okán nyilván nincs gardrób szobám. A hely tehát kicsi, a cucc igencsak összevissza.

A történetem nem egyedi (magyarul elcsépelt), mégis elmesélem, terápiás okokból. 

A ruhák, kiegészítők halmozásának két fő gyökere van nálam. Az egyik, hogy rút kiskacsa kamaszkoromban pechemre pont építkeztünk, a családi prioritás nem az volt, hogy szezononként a butiksorról ruhatárat cseréljünk. Félreértés ne essék, rendes ruháim voltak, rokonoktól, turkálókból, ritkán ért az az öröm, hogy én magam választottam volna egy új, divatos ruhát, a saját méretemben. Szó, ami szó általában csak a nyálcsorgatás maradt.

Később, amikor önálló jövedelemre tettem szert, nem bírtam ellenállni a csábításnak és ha kellett, ha nem vásároltam. Vásároltam, ha megtetszett valami, ha rosszkedvű voltam, ha sikert értem el, ha unatkoztam, ha valami jó vásárnak tűnt és még sorolhatnám. A spórolási vágy eszméje bennem ragadt, ezért rendszeresen estem bele a leárazás és még többször a turizós "ennyi pénzért a hülyének is megéri" csapdájába.

Kellett az önbizalmamnak is az löket, amit az "új ruha érzés" nyújt, a vitán felüli új lehetőség, mintha friss tavaszi szél lengedezett volna olyankor körülöttem. Ma már tudom, hogy ez is egy függőség volt, melyet a fast fashion ágazat tudatosan táplál.

Emelett a családban (4 nő csak a szűk családban, ami további nagynénikkel, unokahúgokkal egészül ki) a ruhák sajátos körforgásban vándorolnak, és ennek keretében úgy éreztem, pénzköltés miatt lelkiismeretfurdalás nélkül csaphatok le, és halmozhatok fel további tömegeket.

Így aztán folyamatosan tele voltak a szekrényeim, imádott ruhákkal, régen imádott ruhákkal, "egyszer még jó lesz" ruhákkal, "minden nő ruhatárába kell" ruhákkal, "itthonra még jó lesz" ruhákkal, lelkiismeretfurdalást keltő soha fel nem vett árcédulával rendelkező ruhákkal. Mindez úgy, hogy egyébként folyamatosan szanáltam. Valamiért, úgy éreztem akkor leszek csinos, jól öltözött, stílusos, ha minél több ruhám van.

A sors fintora, hogy a hasonló elveket követő anyukám már évekkel korábban megfogalmazta a kapszulagardróbok alapgondolatát, ha kissé pongyolán is: "Kislányom rájöttem, nem kell annyi cucc, az ember úgyis mindig a kedvenceit hordja". Szép lassan én is elkezdtem csökkenteni a ruhák létszámát, de még mindig áramolt be a sok felesleges dolog.

A másik ok, ami még rendesen a feje tetejére állította a dolgokat (a világ összes dolgát), a kisbabám érkezése. A munkában használt, ceruzaszoknya-blúz, egyberuha, blézer kombinációkat szeretem, hordtam is, viszont a jelenlegi élethelyzetemben nem állják meg a helyüket. Így - jobb híján - leggingsben, farmerban, pólóban télen kötött ruhában rohangálok, ami határozottan nem az én stílusom, legalábbis ritkán vágyom erre.

Érdekel a kapszulagardrób kialakítása, de egyelőre fogalmam sincs, hogyan kellene összeállítani, hogy ne legyen unalmas, mégis variálható legyen, ne korlátozzon túlságosan.

Mengyán Eszter inspiráló és elgondolkodtató blogján akadtam rá a 10X10 gardróbkihívásra, aminek az a lényege, hogy mindösszesen 10 ruhadarabból (cipőt is beleértve) kell öltözködni és úgy döntöttem kipróbálom, hátha közelebb jutok a stílusomhoz, illetve kiderül, hogyan tudnám a ruhadarabokat jobban kombinálni. 

Tekintettel arra, hogy egyik szenvedélyem az illatok, a szettek kapcsán nemcsak kiegészítőkről, hanem parfümökről is meg fogok emlékezni, remélem szívesen fogadjátok ezirányú ömlengésemet is.

                              Fotó: Kerekes Péter

1. Az első dolog, ami helyrebillentette az agyamat, hogy a gyereknevelés során is tudom alkalmazni, a mediáció velejét adó eszmét, a szükségletek feltárását.

Következzen tehát a kisbaba szükségleteinek felismerese/elismerése:

Minden érzelem, indulat mögött egy olyan szükséglet van, amely vagy nincs kielégítve vagy veszélyben érezzük, tehát az érzelmek szükségletekhez kötődnek. A szükségletek pl. biztonság, bizalom, odafigyelés, megbecsültség, kiszámíthatóság, nyugalom, megértés, türelem, melyek a pszichés komfortérzetünkhez kötődnek.

Könnyen belátható, hogy ezek az alapvető igények már születésünknél fogva bennünk vannak, és bizony a felszínre törnek, de sokszor álruhában: "Te soha nem teszed meg, amire kérlek.", "Mindig elfelejted a születésnapomat!" , vagy "Csak a baj van Veled", "Ebben a családban én vagyok az utolsó, a házi rabszolga"

Első lépésként bármilyen konfliktusban nagy segítség, ha felismerjük önmagunk és a másik szükségletét. Pl. a szomszéd, aki folyamatosan panaszkodik a síró, tárgyakat földhöz ütögető kisbabára nem egy gonosz boszorkány, hanem egy nyugalomra vágyó idős ember.

2. A második lépés a szükséglet vagy igény elismerése/megértése/elfogadása

No ez a nehezebb, legalábbis nekem. Úgy ézem nagyjából megértettem a szeparációs szorongás lényegét, a kicsi számára kitárul a világ, rájön nem egy test, egy lélek az anyukájával, a környezete ijesztővé válik, megijed, hogy elveszíti az anyját, szorong. Ugyan azt már nem értem, hogy erre kizárólagosan miért az a gyógyír, ha felveszem és ölben hurcolászom, ha a földön, széken ölbe veszem, az halottnak a csók, de rendben elfogadom, hogy neki valamiért ez fontos, ez nyugtatja meg. Hangsúlyozom, hogy bár a szükségletet nyilvánvalóan megtaláltuk (bizalom, biztonság), de azzal nem vagyok tisztában, miért ebben a formában érzi magát biztonságban, de mivel kisbaba és megmagyarázni nem tudja, kénytelen vagyok elfogadni. Láss csodát máris jobban működik, mint ha magamban durrogok ("Nem hiszem el, hogy nem jó, ha a földön ölellek át"). De ha van valami tudományos magyarázat kérlek, írjátok meg.

Ide tartozik a hiszti is: tudom, tudom a dackorszak még odébb van, de azért így is akad hiszti és van pár sorstárs anyuka-barátnőm, szóval egy ilyen beszélgetés kapcsán hangzott el, hogy azt nagyon nehéz elviselni, ha a hiszti látszólagos tárgya érthetetlen, illetve számunkra ingerküszöb alatti. Itt is működ(het) az a fejünkben, hogy oké, nekem halvány lila dunsztom sincs, hogy miért irritál téged, hogy a fekete a zebra csíkja, de valamiért ez téged zavar, illetve van valamilyen problémád a "látszólagos indok" alatt, ami piszkál. 

Ha a legkézenfekvőbb indokokat (éhes, fáradt, szomjas, fogzik) félretéve nem sikerül beazonosítani a szükségletet, akkor jön az elfogadás, hogy vagy rajta van a hoppáré, bal lábbal kelt fel, ki hogy nevezi, vagy van valami olyan szükséglete, aminek kielégítését fenyegetve érzi. Azaz  TÖKMINDEGY, hogy nem értem mi a gond, NEKI valamilyen problémája van és ettől ő ideges, nyűgös, feszült. El kell tudni fogadni, hogy ezt most nem tudjuk befolyásolni (max. bizonyos szintig), és el kell tudni fogadni, ennek a következményeit (idegrendszerünk rongálását :). Általában amikor idáig eljutok gondolatban, tudatosítom magamban, hogy Ő egy másik ember, másik idegrendszerrel, aggyal, testtel, lélekkel, problémákkal. És igenis, neki is joga van ahhoz, hogy szarfej napja legyen:)

No és ez a - Bár nem tudom, hogy mi a bajod és úgy néz ki nem is tudom megoldani, de elfogadom, hogy rosszkedvű/nyűgös/hisztis vagy és még folyamatosan hurcolnom is kell - hozzáállás segít. 

(Vagy nem. Akkor kávé, rúzs, pohár víz és elmenni sétálni)

+ 1 tipp: ha nagyon szakad a cérna, és kétségbe vagyok esve, mindig arra gondolok: "Elmúlik" 

Igen, elmúlik a hasfájás, a fogzás, oltás okozta fájdalom, minden hiszti és nemalvás, de sajnos ezzel együtt elmúlik a kisbaba - és totyogókor, a babaillat, a hurkák, a dundi idomok, a foghíjas mosoly, a parányi lábacskák, gőgicsélés is, de ez már egy másik történet...

Csend a mai világban?

Zajos a világ, ömlik a zene, a beszéd, a csacsogás, autótülkölés, motorhangok, pittyeg a telefon, zúg a számítógép, furcsa, ha egy pillanatig nem hallunk semmit.. Mindenhol szól valami. Mindenki beszél, vagy élőben, vagy telefonon, esetleg chat-en keresztül. Társaságban főleg, hatványozottan. Mintha mindenki késztetést érezne, hogy egy pillanatnyi kis csendet megtöltsön sokszor értelmetlen csevegéssel, közhelyekkel, csakhogy ne legyen csend. Én úgy gondolom rohanó, hangos, dübörgő világunkban jó a csend, pihenés a testnek, léleknek.

Sokszor lebecsüljük a csendet. Pedig hatalmas ereje van, és remekül használhatjuk konfliktusos szituációkban.

Mire és hogyan használhatjuk kommunikációs technikaként?

Hogyan? A csend, mint konfliktuskezelési eszköz? Igen! Mediációs tárgyaláson számos esetben alkalmaztam elakadás, vagy passzív ügyfelek esetén. Hogyan működik? Borzasztó egyszerűen, némi bátorság kell bedobni, akarom mondani csendben maradni. Ez az első pár pillanatban kissé kényelmetlen, néznek rám, hogy "Na mi van, neked nem dolgoznod kéne, elbambulál?", aztán egymásra, vakaróznak, babrálják a tollat, zörögnek a papírokkal, vizet isznak, köhécselnek, a szobára kissé nyomasztóan rátelepszik a csend. A kezdeti zavar egyre erőteljesebb, a csend jelenléte egyre súlyosabb, én pedig egyre inkább várakozóan nézek, hogy rádöbbenjenek lépni kell valamit. 

Sokszor ahhoz, hogy kézbe vegyük a dolgokat (az életünket), az kell, hogy megéljük egy helyzet reménytelenségét, illetve azt az érzést, hogy ez a szituáció magától nem fog megoldódni, más nem fogja megoldani, és ha csak nem történik csoda, nekünk kell megoldani. Nekünk kell kiverekedni magunkat, megoldást javasolni, kreatív ötletekkel előállni.

Valami olyasmi történik, mintha egy gödörbe estél volna, tök sötét van és várod a segítséget. Az első sokk után a mobilodhoz nyúlsz. Nyúlnál, de kiesett a zsebedből. Négykézláb körbetapagatózol, de sehol nem találod. Aztán kiabálással próbálkozol, de senki nem hallja. Kénytelen leszel Te saját magad, lépésről, lépésre, göröngyökön, fűcsomókon keresztül kimászni a gödörből.

Ez történik a csendben is. Belátjuk, hogy vagy nincs segítség, vagy tenni kell a segítségért. Nekünk kell kezdeményezni, és nem arra várni, hogy a társunk/anyukánk/barátunk mindent megold.

Szép lassan megtanulunk, képessé válunk felelősséget vállalni a tetteinkért, a véleményünkért, a megnyilvánulásunkért. A dolog szépsége, hogy ezáltal nő az önbizalmunk, hiszen csupa olyan dolgot teszünk, amihez eddig nem volt bátorságunk, mégis megtettük.

Csend a napi gyermeknevelés során?

A csendet a gyermeknevelés során képletesen alkalmazni azért is jó, mert nem veszi el a gyerektől a  felelősségvállalást, a kezdeményező képességet, az elmélyülés örömét. Mit értek ezalatt? Hagyni a gyereket, hadd csatangoljon a lakásban, nem kell mindig a sarkában lenni, hadd játszon, pakoljon egyedül, szöszmötöljön magában.

Számomra mindig is fontos volt, hogy kommunikáljak a gyerekkel, beszéljük meg mi fog történni, illetve énekeljünk, mondókázzunk. /A szomszédasszonyom mondta is - kissé csodálkozva - hallom egész nap beszélgetsz a gyerekkel! Igen beszélgettem a gyerekkel 1 napos kora óta./

De sokszor azt tapasztaltam, hogy átestem a ló túlsó oldalára, és tényleg egész nap csak mondtam a magamét, és azt vettem észre, hogy gyakorlatilag minden gondolatom kiröppent belőlem. Konkrétan estére elfogytak a szavak, felesleges. Engem is fáraszt, és a gyereket. /és a szomszédot is/. Nem utolsósorban a gyerek is lassan megtanulja, hogy az embernek a mondanivalókat is szelektálnia kell. Szerintem, ha a felnőttnek jót tesz egy kis nyugalom, a gyereknek is, nem kell neki sem folyamatosan duruzsolni. Nem árt néha picit (képletesen)magára hagyni.

Egy lépés hátra

Mert nagy veszély az, nemcsak a mediációban, hanem minden emberi kapcsolatban hogy az ember túlságosan aktív, túlszerepli, nem engedi a vitás feleket kibontakozni, pedig a saját megoldás megtalálásához ez elengedhetetlenül szükséges. Itt szeretnék pár szót ejteni arról, hogy ez a párkapcsolat szempontjából ez egy külön téma, hogy ki mennyire aktív egy párkapcsolatban, és ez milyen hatással van egy család, egy kapcsolat életére, dinamikájára, de ez egy külön bejegyzés témája lesz.

Nekem sokszor kell magamat emlékeztetni magamat a munkám és a magánéletem során, hogy lépjek kissé hátra, és csak jelen legyek, ott legyek annak számára, akinek fontos vagyok és nekem is fontos. Hogy ott legyek, minden elvárás nélkül csendben.

Csend és szünet

Még egy kis szösszenet: tegnap argentín tangó tanfolyamon jártunk a párommal (egyébként szuper volt, de ez egy másik bejegyzés tárgya), és már mindjárt az első alkalommal ekként került szóba a szünet ereje:

"A szünetnek eleje, vége, közepe van. A szünetnek tartalma van."

Nos, szerintem a csendnek is.

A világ egyik legkedvesebb emberét sminkeltem. :) Most azt hiszed - főleg, ha ismersz - hogy túlzok, de nem. Ő tényleg szívből kedves, jóindulatú, szerintem még soha nem gonoszkodott. Az a típus, aki azt szeretné, hogy körülötte mindenki boldog és elégedett legyen, ezért aztán a saját igényeit mindig háttérbe szorítja. Amikor felmerült, hogy elkészítem a sminkjét a nagy napra, először tiltakozott, aztán már csak azért aggódott, hogy mi lesz, ha a könnyeivel eláztatja.

Stílus:

Megbeszéltük, hogy könnymentesre készítjük, illetve nem kap semmiféle túlzott "cicomát". Olyan nőt képzeljetek el, aki inkább nadrágos, nagyon ritkán sminkeli magát ("max egy szempillaspirál"), de mindig ápolt, csinos a megjelenése, frizurája. Kedvenc kiegészítőm nála a szívből jövő mosolya.

Mi volt tehát a célkitűzés esetünkben? Milyen legyen az örömanya sminkje?

Finom, letisztult, elegáns, természetes, egyszerű, minden sallangtól mentes és gyors, mert izgatott, majd kibújik a bőréből, és rengeteg a dolga.

Színek:

A fenti képen látható színek: nude, rózsaarany, mályva, fáradt rózsaszín és egy kis pezsgőszín, természetesen a satírozáshoz taupe.

A tartós és könnyálló smink érdekében bevetettük a nagyágyú, Kryolan Camouflage alapozót és korrektort, illetve szemhéjalapként is ezt használtam, valamint a Milani szemhéjalapozóját. Az örömkönnyeknek a Maybelline colossal volume express vízálló szempillaspirálja állt ellen. A szemöldöknél a Trend It Up vízálló szemöldök porát és egy Alverde fixálót használtam.

A szemek elkészítésének alapja a NYX Nudes on Nude szemhéjpúderpaletta volt: pezsgőszín a szemöldökcsont alatt, bézs a mozgószemhéjon, taupe a mélyítővonalon, hideg barna a külső V-be. A Maybelline blushed Nude palettájából választottam egy rózsaaranyt, amely egy kis ünnepi ragyogást, színt vitt a hétköznapi árnyalatok mellé.

A friss hatás érdekében az orcáknál elsőkörben krémpirosítót használtam, melyet a Catrice Light and Shadow Contouring Blush 030 Rose Propose árnyalatával koronáztam meg. 

Angyalok könnyei (highlighter) a belső szemzugba, szemöldökcsont alá és az arccsontra. Catrice Victorian Poetry highlighting pebbels. Szerintem nem kell magyarázat.

No és az ajak. A nem túl rúzspárti örömanya szabadkezet adott, de egyben aggódását is fejezte ki, így a kötelező Carmex kör után a Trend it Up nude árnyalatú (420-as) kontúrceruzájával kitöltöttem az egész szájat, majd kapott egy kis színt a Catrice Ultimate Colour 030 Ginger and Fred árnyalatú rúzsából.

 Bár az illatot végül nem egyeztettük le, én szívből ajánlanám ehhez a sminkhez és alkalomhoz Salvatore Ferragamo Signorina illatát, ami bár nevéből kiindulva a fiatalabb korosztályt célozza meg, simán megállja a helyét egy ilyen alkalomra,  vidám, fiatallelkű, optimista signoráknak is.

Avagy hogyan próbálok megmaradni a normalitás mezsgyéjén....

 Ez a sorozatindító felvezetésem, mert már az első mediációs technika rengeteget helyet foglalt, és még én sem olvasnám el soha, pedig őrült betűéhségem van.

Előrebocsátom, hogy szeretem, imádom a gyerekem. De azt is, hogy sokszor nagyon nehéz szituációkat teremt az anyuka-lét.

Szögezzük le, tisztában vagyok vele, hogy a 13 hónapos gyerekem nem az én bosszantásomra nyűgösködik, hisztizik, sikítva sír, ha felállok mellőle, kapaszkodik a szoknyámba stb. (NAGYON sok mindent tudnék felsorolni) Tudom, tudom, kisbaba, Ő a sírással kommunikál. Meg a sikítással, tutulással.

De bontsuk ketté a dolgot, van az úgymond nyugalmi állapotban jól alkalmazható, tulajdonképpen egyszerű kommunikációs technikák, illetve melyek azok az eszközök, amelyeket nem teljesen úgy vagy pont fordítva alkalmazok.

A másik része, pedig mi az, ami vészhelyzetben ld. szeparációs szorongás tombolásakor segít(het).

A kiindulási pont - bár nincs összehasonlítási alapom - gyanítom, hogy a gyermek az akaratosak táborát gyarapítja. Az acélos akaratnak nyilván hasznát veszi majd az élete során, megfelelő keretek közé szorítva. A párommal sokszor váltunk büszke, de egyben riadt pillantásokat, vélhetően nem utoljára.

Töredelmesen bevallom, hogy ha valami nagyon-nagyon idegesít az a gyereksírás, kb. egy nanoszekundum alatt felforr az agyvizem, felmegy a vérnyomásom, ha meghallom. Bár nem néztem utána, de ez nyilván valami evolúciós dolog, hogy az anyát AZONNAL cselekvésre ösztökélje a csimota bőgése. Viszonylag hosszú időszakot vett el az életemből, hogy a gyerek (természetes) sírása olyan szinten rányomta a közérzetemre, a napjainkra, az anyaságról alkotott véleményemre a bélyegét, hogy már nem volt tartható. Rájöttem, hogy bár a sírást/hiszti kitörést, nem tudom megváltoztatni, de azt igen, hogy én (a felnőtt) hogyan reagálok, bennem milyen érzéseket generál, milyen lesz a hozzáállásom, hogyan alakítom a gondolataimat, mit mondok ki hangosan, egyáltalan milyen a külső-belső megnyilvánulásom. Mert a kettő egymásra visszahat. Önkontroll. Ha tetszik, ha nem, a kettő hatással van egymásra, visszatükröződik. Ha ez első reakciómat nem is feltétlen tudom kontrollálni, de a következőt már igen (és a második, harmadik, sokadik reakció is fontos). Arról nem is beszélve, hogy ez nemcsak rám hat, hanem sokszor a gyerekre.

Anélkül, hogy a gyereknevelési filozófiámat részletesen kifejteném, azért azt elmondanám, hogy 1 napos korától fogva törekszem korlátok felállítására, így sokszor kettőnk akarata, szükséglete egymásnak feszül. És bár vallom azt, hogy a gyermek érdeke elsődleges, de én sem szeretnék teljesen alárendelődni. Szeretném, ha a gyerekem pici korától érezne, hogy én sem vagyok kőből, nekem is vannak érzéseim, indulataim, szükségleteim. Fontosnak tartom, hogy ebben is példát mutassunk, miként kezeljük mi az indulatainkat, hogyan igyekszünk együttműködni.

Sziasztok!

Réka vagyok, az a lány/nő, aki nemigen megy smink nélkül az utcára. Okok: hatalmas karikák, pigmentfoltok, végtelen hiúság.

Az anyasággal sem tompult el ez a késztetésem, hogy a reggeli rutin része az arcápolás, fényvédőzés után egy gyors rohangálós smink elkészítése. Szerencsés esetben a gyerek ezalatt alszik, kedvezőtlen fordulat esetén közben a szoknyámba támaszkodik, leszedi a WC papírt, kipakolja a szennyesládát, minden, amit el tudsz képzelni és azt is amit nem. Mindkét esetben a gyorsaságon van a hangsúly. Az első esetben azért, mert még meg szeretném inni nyugiban a kávémat.

A cél, természetes, kissé kipihentebb, üdébb kinézet, azaz semmi erőlködés. Nem cél a bőrhibák teljes elfedése, nincs cicás tusvonal, drámai vörös rúzs, harminc árnyalatot felvonultató szemhéjfestés, nincs kontúrozás.

Eszközök:

- Bioderma Antispot SPF50+ fényvédő (tudom, nem smink, de nagyon elégedett vagyok vele)

- Catrice  Liquid Camouflage folyékony korrektora 020 Light Beige árnyalat

- Alverde Mineral púder 01 Porzelan árnyalat

- Essence krémes stiftes szemhéjfesték 03 light me up árnyalata

- Catrice kaviar gauche C01 Iris Sauvage szemhéjpúder paletta világos taupe árnyalata 

- Balea teint perfektion augenbrauen pflege 2in1

- Lovely curling Pump up szempillaspirál

- Rúzs/Szájfény/szájceruza: itt éppen az Astor Perfect Stay szájfény 008 sexy coral árnyalatban (nálunk- Fehérvár, még mindig kiárusítás alatt vannak, csapjatok le rá, érdemes!)

- Pirosító: Alverde mousse rouge 10 sweet apricot árnyalat

- Catrice eye blender ecset 

- Catrice kabuki ecset

A fényvédő a legjobb anti-ageing, soha nem hagyom ki (télen sem!), ha szükséges, újrakenem. Az említett Bioderma Anti Spot Spf 50 fényvédő viszonylag gyorsan beszívózik, de nekem muszáj kicsit mattítanom, főleg 36 fokban, az alverde minaral púdere teszi a dolgát, és bónuszként még egységesebb bőrképpel is megajándékoz. Imádom a krém állagú pirosítókat, most az Alverdét használtam, könnyű eloszlatni, természetes hatást ad. Gyors szemsmink: egy húzás az Essence krémes szemhéjfestékével a mozgó szemhéjon, kicsit elsatírozom az ujjammal a mélyítővonal felé, hogy egyszersmind alapként is funkcionáljon, erre jön a világos taupe por állagú szemhéjfesték ecsettel, sok-sok szempillaspirál és egy húzás a baleás szemöldökápolóval.

Szájfény, amit tényleg szívből ajánlok, mert jól pigmentált viszonylag tartós, és bár ragacsos, egész kellemes viselet.

Ennyi volt az én rohanós, "megúszós" sminkem, amitől komfortosabban érzem magamat a bőrömben. A fotózás egyébként nem volt betervezve, így ez tényleg az én mindennapi kis sminkem.

Nektek mi az, ami hozzájárul ahhoz, hogy jobban érezzétek magatokat a bőrötökben?

 Sziasztok!

Először a száraz tények: a nevem Tóth Réka, Székesfehérváron élek a párommal és az egy éves kisfiammal. (továbbiakban: Áron, Sonkanudli, Husi stb.) Jogászként végeztem 2004-ben, ügyvédjelöltként, ügyvédként majd jogi segítségnyújtóként dolgoztam. Közben megismerkedtem a mediációval, és két éves egyetemi képzés végére úgy éreztem végre megtaláltam az utamat. Az út, ami mindig rögös. 2014-ben nyílt végre meg a lehetőség, hogy a mediációval napi szinten foglalkozhassak, több száz mediációt vezettem le, illetve három kolléga mentorálásában is oroszlánrészt vállaltam, amit szintén nagyon élveztem. 2017. tavaszán elvégeztem dr. Mészáros Ádám párkapcsolati coach, face-to-face tréner, párkapcsolati tanácsadó képzését, mely más oldalról közelítette meg, mélyítette el eddigi tudásomat, tapasztalataimat.

A szépségápolás mindig is az életem része volt, 2014-ben elvégeztem egy sminktanfolyamot, és azóta élvezettel sminkelem a környezetemet különböző alkalmakra. Az egyik legnagyobb öröm amikor a vendégem meglátja magát a tükörben és felragyog a szeme. Hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy az ecseteimmel együtt beengednek az intimszférájukba (a bőr már nagyon az), és bíznak bennem.

 És akkor az anyaság, itthonlét...nem kell magyarázni, milyen hatalmas változás a korábbi pörgős életem, alapvetően irodai létemhez képest.

A blog alapötletét - hogy összekössem a két, engem leginkább érdeklő területet a konfliktuskezelést és szépségápolást - régóta dédelgetem magamban. Két távolinak tűnő téma, de az én fejemben, gondolatfoszlányaimban közel állnak egymáshoz. Hogyan lehetünk kiegyensúlyozattabbak egy szempillaspiráltól vagy attól, hogy érthetőbben kommunikálunk? Milyen trükkök, receptek vannak a konfliktusok megelőzésére? Félsz vitába keveredni a pároddal/családoddal/tanároddal/munkatársaddal/szomszédoddal vagy tartasz a vörös rúzs viselésétől? Hát erről fogunk beszélgetni, ha velem tartasz.