Csend a mai világban?

Zajos a világ, ömlik a zene, a beszéd, a csacsogás, autótülkölés, motorhangok, pittyeg a telefon, zúg a számítógép, furcsa, ha egy pillanatig nem hallunk semmit.. Mindenhol szól valami. Mindenki beszél, vagy élőben, vagy telefonon, esetleg chat-en keresztül. Társaságban főleg, hatványozottan. Mintha mindenki késztetést érezne, hogy egy pillanatnyi kis csendet megtöltsön sokszor értelmetlen csevegéssel, közhelyekkel, csakhogy ne legyen csend. Én úgy gondolom rohanó, hangos, dübörgő világunkban jó a csend, pihenés a testnek, léleknek.

Sokszor lebecsüljük a csendet. Pedig hatalmas ereje van, és remekül használhatjuk konfliktusos szituációkban.

Mire és hogyan használhatjuk kommunikációs technikaként?

Hogyan? A csend, mint konfliktuskezelési eszköz? Igen! Mediációs tárgyaláson számos esetben alkalmaztam elakadás, vagy passzív ügyfelek esetén. Hogyan működik? Borzasztó egyszerűen, némi bátorság kell bedobni, akarom mondani csendben maradni. Ez az első pár pillanatban kissé kényelmetlen, néznek rám, hogy "Na mi van, neked nem dolgoznod kéne, elbambulál?", aztán egymásra, vakaróznak, babrálják a tollat, zörögnek a papírokkal, vizet isznak, köhécselnek, a szobára kissé nyomasztóan rátelepszik a csend. A kezdeti zavar egyre erőteljesebb, a csend jelenléte egyre súlyosabb, én pedig egyre inkább várakozóan nézek, hogy rádöbbenjenek lépni kell valamit. 

Sokszor ahhoz, hogy kézbe vegyük a dolgokat (az életünket), az kell, hogy megéljük egy helyzet reménytelenségét, illetve azt az érzést, hogy ez a szituáció magától nem fog megoldódni, más nem fogja megoldani, és ha csak nem történik csoda, nekünk kell megoldani. Nekünk kell kiverekedni magunkat, megoldást javasolni, kreatív ötletekkel előállni.

Valami olyasmi történik, mintha egy gödörbe estél volna, tök sötét van és várod a segítséget. Az első sokk után a mobilodhoz nyúlsz. Nyúlnál, de kiesett a zsebedből. Négykézláb körbetapagatózol, de sehol nem találod. Aztán kiabálással próbálkozol, de senki nem hallja. Kénytelen leszel Te saját magad, lépésről, lépésre, göröngyökön, fűcsomókon keresztül kimászni a gödörből.

Ez történik a csendben is. Belátjuk, hogy vagy nincs segítség, vagy tenni kell a segítségért. Nekünk kell kezdeményezni, és nem arra várni, hogy a társunk/anyukánk/barátunk mindent megold.

Szép lassan megtanulunk, képessé válunk felelősséget vállalni a tetteinkért, a véleményünkért, a megnyilvánulásunkért. A dolog szépsége, hogy ezáltal nő az önbizalmunk, hiszen csupa olyan dolgot teszünk, amihez eddig nem volt bátorságunk, mégis megtettük.

Csend a napi gyermeknevelés során?

A csendet a gyermeknevelés során képletesen alkalmazni azért is jó, mert nem veszi el a gyerektől a  felelősségvállalást, a kezdeményező képességet, az elmélyülés örömét. Mit értek ezalatt? Hagyni a gyereket, hadd csatangoljon a lakásban, nem kell mindig a sarkában lenni, hadd játszon, pakoljon egyedül, szöszmötöljön magában.

Számomra mindig is fontos volt, hogy kommunikáljak a gyerekkel, beszéljük meg mi fog történni, illetve énekeljünk, mondókázzunk. /A szomszédasszonyom mondta is - kissé csodálkozva - hallom egész nap beszélgetsz a gyerekkel! Igen beszélgettem a gyerekkel 1 napos kora óta./

De sokszor azt tapasztaltam, hogy átestem a ló túlsó oldalára, és tényleg egész nap csak mondtam a magamét, és azt vettem észre, hogy gyakorlatilag minden gondolatom kiröppent belőlem. Konkrétan estére elfogytak a szavak, felesleges. Engem is fáraszt, és a gyereket. /és a szomszédot is/. Nem utolsósorban a gyerek is lassan megtanulja, hogy az embernek a mondanivalókat is szelektálnia kell. Szerintem, ha a felnőttnek jót tesz egy kis nyugalom, a gyereknek is, nem kell neki sem folyamatosan duruzsolni. Nem árt néha picit (képletesen)magára hagyni.

Egy lépés hátra

Mert nagy veszély az, nemcsak a mediációban, hanem minden emberi kapcsolatban hogy az ember túlságosan aktív, túlszerepli, nem engedi a vitás feleket kibontakozni, pedig a saját megoldás megtalálásához ez elengedhetetlenül szükséges. Itt szeretnék pár szót ejteni arról, hogy ez a párkapcsolat szempontjából ez egy külön téma, hogy ki mennyire aktív egy párkapcsolatban, és ez milyen hatással van egy család, egy kapcsolat életére, dinamikájára, de ez egy külön bejegyzés témája lesz.

Nekem sokszor kell magamat emlékeztetni magamat a munkám és a magánéletem során, hogy lépjek kissé hátra, és csak jelen legyek, ott legyek annak számára, akinek fontos vagyok és nekem is fontos. Hogy ott legyek, minden elvárás nélkül csendben.

Csend és szünet

Még egy kis szösszenet: tegnap argentín tangó tanfolyamon jártunk a párommal (egyébként szuper volt, de ez egy másik bejegyzés tárgya), és már mindjárt az első alkalommal ekként került szóba a szünet ereje:

"A szünetnek eleje, vége, közepe van. A szünetnek tartalma van."

Nos, szerintem a csendnek is.