napjainkban:)

 Nos ez a bejegyzés is régóta érlelődik bennem. Szerencsés genetikámnak és némi odafigyelésnek köszönhetően hosszú évekig, nagyjából 35 éves koromig, 5-8 évet szemrebbenés nélkül letagadhattam a koromból.

Idén áprilisban töltöttem be 37. életévemet, illetve tavaly szültem egy gyereket, ez a kettő tény óhatatlanul nyomott hagyott testemen-lelkemen. Ezzel természetesen tisztában is vagyok, de volt egy megjegyzés, ami szíven ütött, egy szókimondó barátnőm megjegyezte, hogy bizony már nekem is vannak ráncaim. Ő a kiskorút tette ezért felelőssé, amelyben nyilván van is igazság. De egyébként is, ne várjunk csodát 35 év felett, a ráncocskák megléte normális.

Mindenesetre ez a mondat megvilágította, hogy más is látja (sajnos), amit én. Meglehetősen hiú ember lévén, ezután napokig a tükörben szemlélgettem az idő múlásának egyéb jeleit és azt kell mondanom, látszik. Különösen régi képekkel összehasonlítva. Mondanom sem kell, az sem segített, hogy ezek a fiatal pincérek, eladólányok elkezdtek magázni, jónapotozni stb. Százhétévesnek éreztem magam.

Pocsék hangulatomban a régi képeket nézegettem és közben ilyeneken filozofáltam: milyen sima volt itt a bőröm, nem voltak szarkalábak a szemem körül, ó sehol egy pigmentfolt, maximum szeplők... Milyen fiatalnak, csinosnak látom most pár évvel ezelőtti énemet. Aztán rádöbbentem, hogy pár évvel ezelőtt is mennyi mindennel elégedetlen voltam magammal. Ha néhány év/évtized múlva visszanézek a mostani kinézetemre, mostani ránc és pigmentfolt mennyiségemre vajon mit fogok gondolni? Valószínűleg azt, hogy milyen marha voltam, hogy ilyesmivel foglalkoztam, ahelyett, hogy örültem volna az egészségemnek, és azoknak a dolgoknak, amik ráncok ide vagy oda szép az arcomon, testemen.

Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fontos az ápoltság, egészséges életmód, megelőzés, de a fiatalságra való rágörcsölést el kellene engedni. Bizonyos kor felett nem áll jól senkinek. El kell fogadni, hogy megyünk előre az időben és ez látszik. De jó dolog is az idősödés, mert azt jelenti életben vagyunk, van még dolgunk, megélhetünk dolgokat, jó és rossz élményeket gyűjthetünk. Lehetőségünk van megtenni, átélni dolgokat, ha az időnk fogy is.

Szóval ez vagyok most én, az arcomon látszik a sok nevetés, a rengeteg heves gesztikulálás, töprengő homlokráncolás, álmatlan éjszakák, és sajnos a nem megfelelő fényvédelem. A testemen látszik, hogy világra hoztam a kisfiamat, a bőröm, a hajam valószínűleg sohanem lesz ugyanolyan. Fáj a derekam, mert a 11 kilós gyerekemet emelgetem. Ugyanezen okból hasogat a csuklóm is.

De ez van most. És én a MOST-tal akarok foglalkozni, nem a 10 évvel ezelőtti hamvas bőrömmel, lapos hasammal, hosszú hullámos hajammal. Nem akarok azon sem aggódni, hogy 1,3,5,10,20 év múlva milyen lesz az arcom és meddig vehetek fel még bikinit.

Elmondom mivel szeretnék foglalkozni most: megőrizni az egészségemet, ápolni a külsőmet, a most rendelkezésre álló erőforrásokból szeretnék csinosan, harmónikusan jelen lenni. A saját életemben, és a családoméban.

Még valami. Nem kell versenyezni a 10 évvel, 5 évvel, szülés előtti Rékával. Neki akkor más volt a feladata, az élete, más volt a rendelkezésre álló nyersanyag. A szépség egyébként sem korfüggő, annál jóval összetettebb dolog.

                                              32 évesen Sopronban

                                             28 évesen Olaszországban